Először is, gratulálok, hogy eljutott idáig! Akár megkötötte már a szerződést, akár nem, kérem, olvassa el ezt a bejegyzést! (Ha már aláírta az adás-vételi szerződést, akkor is fontolja meg a javaslatokat!)
Ahhoz, hogy vásároljon egy ingatlant, szüksége lesz egy
ügyvédre, ő mindenben tud Önnek segíteni. Az ügyvédet - legjobb esetben - Ön, mint vásárló bízza
meg, Ön fizeti a díját, cserébe az ügyvéd az Ön érdekeit védi (és nem az
eladóét, és nem az ingatlanértékesítőét). Most nem az ügyvéd munkájának
bemutatása a célom, hanem néhány olyan társasházzal kapcsolatos dolog felsorolása, amellyel kevesen foglalkoznak, pedig nagyon fontos lehet a
későbbiekben. Bár nagyon sokan sietnek, kapkodnak, nehogy lemaradjanak a kiválasztott
lakásról, az alapvető körültekintést azonban sose felejtse el, saját magának lesz hálás a
későbbiekben!
Először is, ha Önnek tényleg tetszik az adott lakás, kérem, ne sajnálja rá az időt és energiát, hogy
felvegye a kapcsolatot a közös képviselővel, illetve a szomszédokkal!
A legjobb esetben, a jól felkészült eladó fel tudja mutatni Önnek a tulajdoni lapot (ezt nyilván az Ön ügyvédje is lekéri), az ingatlan legfontosabb dokumentumait. Ha nem, ezeket a közös képviselőtől kérje!
A legjobb esetben, a jól felkészült eladó fel tudja mutatni Önnek a tulajdoni lapot (ezt nyilván az Ön ügyvédje is lekéri), az ingatlan legfontosabb dokumentumait. Ha nem, ezeket a közös képviselőtől kérje!
A közös képviselő
elérhetőségei általában megtalálhatók a társasház bejárata körül. Hívja fel, és
érdeklődjön az iránt, hogy az Ön által kiválasztott lakás közös költsége
valóban mekkora, mit tartalmaz a közös költség, van-e hátraléka az eladónak
(ezt akkor sem árt leellenőrizni, ha látott nullás igazolást). Van-e
Szervezeti-Működési Szabályzata a társasháznak? Vannak-e az ingatlanra
vonatkozó érdekes kikötések az SZMSZ-ben (állattartásra vonatkozóan,
lakás-kiadásra vonatkozóan)? Milyen a társasház műszaki állapota? Van-e megtakarított
pénze a társasháznak (lakástakarékpénztári vagy bármilyen más megtakarítási
formában)? Ha szükség van rá, vannak-e felújítási elképzelések? Mi várható a
következő 3-5-10 éven belül? Hányan vannak a nem fizető tulajdonosok? (Itt az
arányokat érdemes megfigyelni) Amennyiben megvásárolja az ingatlant, feltétlenül
kérjen igazolást a közös költség egyenlegekről (és ne nyugodjon meg addig, amíg
a kezében nem tartja azt!). Kérhet Alapító Okiratot, SZMSZ-t, Alaprajzot (másolatokat).
A szomszédokhoz
is érdemes bekopogni. Milyen a társasház? Milyen itt lakni? Milyenek a lakók?
Van-e problémás lakó? (És nyilván annak kivédésére, hogy ne az egy problémás
lakót találja meg, érdemes legalább 2 szomszédot megkérdezni…) Milyen a közös
képviselő? Ha szükség es, mikor volt/van/lesz felújítás a házban? Mikor volt
utoljára közgyűlés? Van-e rendszeresen közgyűlés? Szoktak-e kimutatásokat
(egyenlegközlőket) kapni a tulajdonosok?
Kezdjen el
gyanakodni, ha a fentebb vázolt kérdésekre furcsa válaszokat kap. Például,
nincs még SZMSZ, nincs a társasháznak semmilyen megtakarítása – de súlyos
műszaki problémái vannak, jelentős mértékű a közös költség hátralék, nem volt 2
(vagy több) éve közgyűlés, nincsenek kimutatások, stb. Ha kétségei vannak, feltétlenül
beszélje meg azokat ügyvéddel, műszaki szakemberrel, társasházkezelővel,
illetve értékelje újra az ingatlan értékét, árát! Az ingatlan - problémás körülményekkel - attól még lehet jó, csak árazza be a körülményeket is.
Nem árt, ha az adott ingatlan környékét személyesen, élőben térképezi fel. Egy-egy reggeli,
napközbeni, késő esti séta sok mindenre deríthet fényt (azon kívül, hogy mi van
a környéken, ilyenkor szokott kiderülni, hogy a szomszéd kávézó inkább éjfélig
nyitva tartó kocsma – főleg a meleg évszakokban, az utcai közvilágítás épp a
lakásba világít be, van egy vasúti sín a környéken, és az élelmiszerboltban hajnalban
hangos árurakodás van). Nem baj, ha nem csak akkor nézi meg a lakást, amikor az
ingatlanos/tulajdonos Önt odahívja. Ha tudja egyébként, hogy konkrétan hol
szeretne lakást venni (térképen), a területet előzőleg is bejárhatja: a séták
jót tesznekJ
Még néhány javaslat, (főleg) ha régi épületről,
vagy (erősen) felújítandó lakásról van szó: nem árt, ha adott esetben műszaki ismeretekkel rendelkező,
és/vagy építész szakember is látja az ingatlant, vásárlás előtt. De tényleg! Akkor
is, ha a vásárló kisebb-közepes-nagy felújításra számít, súlyos nagyságrendekbe kerülhet egy-egy
nem várt födémjavítás, újraparkettázás, nyílászáró-csere, stb.Ha furcsaságokat lát, fényképezzen, kérdezzen szakértőt! (Ha nem tud szakértőt, vegye fel velem a kapcsolatot, tudok ajánlani, Budapesten.)
És nem utolsó sorban, az első lakásukat vásárlóknak, fiataloknak, a félreértések elkerülése végett: a társasházakban a közös költséget fizetni
kötelező (törvény mondja ki). A közös költséget akkor is be kell fizetni,
ha nincs (rendes) közös képviselet, ha nem tájékoztattak róla, ha nem ismert a
mérték, ha elfogyott a havi büdzsé. (!) A
tulajdonosnak kötelezettségei is vannak, és jogai is, és a kettő egymással
egyidejűleg létezik!
Sok sikert!
Sok sikert!